magyarsag.lap.hu Beállítás kezdőlapnak Bethlen Gábor Alapítvány

Magyar iskolaügy régen
A Magyar Nevelés Panteonja
A „marslakók”
Nemzeti intézmények
Magyar intézmények külföldön
Magyar nagykövetségek és főkonzulátusok címlistája
Külföldi egyetemek magyar oktatóhelyei
A magyar diaszpóra fontosabb kulturális és oktatási intézményei
A  MAGYAR NEVELÉS PANTEONJA, NEMZETI INTÉZMÉNYEINK (B. I.)
Kezdőoldal Fórum Hasznos honlapok Kapcsolódó irodalom Feliratkozás Levelezés Hallgatható
Keresés: „Haza, a magasban” | in English  

Magyar iskolaügy régen
Az első magyar iskola Pannonhalmán működött1996-ban volt ezer éve annak, hogy a bencés szerzetesek Szent-Márton-hegyi kolostorában (Pannonhalma) elkezdődött az oktatás, és ezzel megvetették az első magyar iskola alapjait, ami jelentősen hozzájárult az 1000-ben királlyá koronázott I. (Szent) István államalapító tevékenységéhez. A magyarság kereszténnyé válásával, az európai mintára szerveződő egyházhoz kapcsolódva épült ki a hazai iskolahálózat, amely a káptalanok, a tanító szerzetesrendek és a falusi plébániák iskoláin alapult, és ahol kezdetben főként klerikusképzés folyt. Az első, jogászokat is képző káptalani iskola a 13. században jött létre Veszprémben, ahol 1276-ig működött.

A 14—15. században egyre több világi elemet és praktikus tudományt építettek be a növekvő számú, már világi pályákra is törekvő ifjúság oktatásába. A tanítás akkoriban egész Európában s nálunk is latinul folyt. Az első egyetemalapítási kísérletek Magyarországon Pécsett (1367), Óbudán (1395) és Pozsonyban (1467) ez idő tájt történtek.

Figyelemre méltó a középiskolai hálózat kiépülése. Az esztergomi, a budai, a pécsi, a székesfehérvári, veszprémi, győri, csanádi, nagyváradi és nyitrai káptalani (középfokú) iskolák, valamint a nevesebb szerzetesrendi (bencés, ciszter, domonkos, premontrei, ferences) kolostoriskolák (Buda, Zirc, Bakonybél, Zalavár, Jászó, Csorna stb.) mellett, a 15. században már bőséggel találunk adatokat Sopron, Kassa, Lőcse, Zólyom, Kolozsvár, Nagybánya, Brassó, Eperjes, Bártfa, Nagyszeben, Igló, Sárospatak és más jeles városok plébániai középiskoláiról, az ott folyó tanrendről, tanításról, szerte a Magyar Királyság területén.

Az 1530-as évektől szerte Európában, így Magyarországon is gyorsan terjedtek a reformáció eszméi, s létrejöttek az anyanyelvi műveltségre és a nép kulturális fölemelkedésére törekvő közép- és felsőfokú protestáns kollégiumok (Debrecen, Sárospatak, Pápa, Nagyenyed, Pozsony, Sopron, Lőcse, Eperjes, Nagyszeben, Kolozsvár stb.) és falusi-mezővárosi partikuláik.

A törökökkel vívott háborúk és a másfél évszázados hódoltság (15—17. század) pusztításai visszavetették a hazai iskolaügyet is. A 15—18. században, a magyar ifjak sokasága vándorolt tanulni (ment peregrinációba) Európa egyetemeire. Bécs, Krakkó, Prága, Bologna és Róma mellett, ahol főleg a katolikusok tanultak tovább, a protestáns diákok szívesebben mentek Wittemberg, Heidelberg, Bázel, Franeker, Göttingen, Königsberg, Utrecht, Leiden, illetve Anglia egyetemeire. Erdélyben a hollandiai peregrinációjából hazatért tudós, Apáczai Csere János 1653-ban kiadta a Magyar Encyclopaedia (enciklopédia) című munkáját, amely tudományos igénnyel, magyar nyelven foglalja össze a korabeli világ legfontosabb ismereteit. Egységes iskolarendszert, anyanyelvű népiskolákat, s egyetem létesítését javasolta Erdélyben. Mégsem ott, hanem Felső-Magyarországon, Nagyszombatban (ma: Trnava, Szlovákia) Pázmány Péter érsek alapította 1635-ben az első olyan hazai egyetemet, amely — 1777-től Budán, 1784 óta Pesten — mindmáig folyamatosan működik. 1735-ben ugyancsak Felső-Magyarországon, Selmecbányán (ma: Banská ©tiavnica, Szlovákia) megnyitották Európa egyik első Bányatisztképző Intézetét, ezt 1763—64-ben Akadémiává fejlesztették.

Fő- és középiskolák Magyarországon II. József korábanAz 1777-ben kibocsátott Ratio Educationis, az első állami iskolaügyi szabálykönyv az iskolák szervezetbeli és tananyagbeli egységesítését rendelte el, kialakítva a hazai iskolahálózatot. Az oktatás nyelve a soknemzetiségű Magyar Királyságban a latin volt, egészen a 19. század közepéig, amikor a reformnemzedék törekvései nyomán a magyar tannyelv polgárjogot nyert a közép- és felsőfokú oktatásban is. Jelentős szerepet játszott ebben a magyar nyelv és tudományok művelésére — „a legnagyobb magyar”, gróf Széchenyi István által 1825-ben — alapított nemzeti intézmény, a Magyar Tudós Társaság, későbbi nevén a Magyar Tudományos Akadémia. Az 1848—49-es forradalom és szabadságharc leverését követően, csak az 1867-es osztrák —magyar kiegyezés után születtek meg azok a nemzetiségi és népiskolai törvények, amelyek megalapozták a magyar oktatásügy modernizációját. Eötvös József, a kiváló író és tudós miniszter és követői alkották meg őket a 19. század utolsó harmadában. A népiskolai hálózat kiterjesztésével és reformjával, az egyházi és állami gimnáziumok, főgimnáziumok, reáliskolák és főreáliskolák növekvő számával együtt megújították a tanító- és tanárképzést, új egyetemeket létesítettek (Műegyetem 1871, Kolozsvári Tudományegyetem 1872, Pozsonyi Tudományegyetem 1912, Debreceni Tudományegyetem 1912).

A 19. század végén létesítették a Zeneakadémiát, a Képzőművészeti, az Iparművészeti és a Színművészeti Akadémiákat, az Országos Rabbiképző Intézetet, a kereskedelmi, a mezőgazdasági és más felsőfokú tanintézeteket. Fejlesztették a szakoktatást, a magyar szakmunkásképzést. Európa műveltebb nemzetei közé emelkedett a magyar: csekély volt az analfabéták és viszonylag nagy az érettségizettek és diplomások aránya. Sok magyar mérnök, tudós szerzett hírnevet, a magyar szakmunkásokat szívesen fogadták külföldön.

Az első világháborút követő trianoni békediktátummal (1920) Magyarország elvesztette területének kétharmadát, népességének és iskoláinak több mint a felét. Azóta is megoldatlan a mai határokon kívül, szülőföldjén élő, mintegy hárommilliónyi magyarság anyanyelvi oktatása, és súlyos gond pusztuló intézményrendszere. A szomszédos új államok nacionalizálták a földeket, gyárakat, közintézményeket és az iskolák jó részét. Nyolc évtized alatt több ezer magyar elemi iskola, több száz középiskola és számos főiskola, magyar egyetem szűnt meg ezekben az országokban.

A két világháború között a magyar államvezetés a szellemi honvédelem jegyében, az oktatásügy nagyarányú fejlesztésével igyekezett erősíteni a nemzet kulturális erejét. Klebelsberg Kuno miniszter irányításával több ezer általános iskolát, több száz új, korszerű középiskolát építettek, emelték a kötelező tanulmányi időt és az oktatás színvonalát. A határon túlra került egyetemeket a román és a csehszlovák állam birtokba vette és nacionalizálta. Magyar tanári karuk és hallgatóik egy része Magyarországra menekült, ahol jogfolytonos új intézményeket hoztak létre Szegeden (1921) és Pécsett (1923). Klebelsberg Kuno kultuszminiszter — a szellemi honvédelem jegyében — egyrészt a falusi és tanyasi iskolákat, az erős reálgimnáziumokat és a Collegium Hungaricumok intézményhálózatát kezdte kiépíteni. A Rómában, Bécsben, Berlinben, Párizsban, Stockholmban és máshol létesített Collegium Hungaricumok mint tudományos intézetek, a magyar műveltség külföldi hírnökeiként, az európai tájékozódást, a külföldi kapcsolatokat és az ösztöndíjas tanulmányi lehetőségeket biztosították az ifjúságnak. A magyar tudomány nemzetközi elismerését csaknem minden tudományterületen kiváló tudósok és felfedezők sora alapozta meg, akik közül tizenhárman a legnagyobb tudományos kitüntetést, a Nobel-díjat is elnyerték.

A második világháborút követően, a szovjet megszállás és a kommunista önkényuralom következtében a hazai iskolahálózatot és oktatási rendszert súlyos torzító hatások érték. Ezek közé tartozott a túlzott központi igazgatás, a tananyag átpolitizáltsága, az autonómia megszüntetése, az orosz nyelv és a marxizmus—leninizmus kötelező oktatása, az egyházi iskolahálózat beolvasztása, az uniformizálás, a szakmai szempontok háttérbe szorítása, az egyoldalú nevelés.

Az 1989—1990-es demokratikus politikai változások nyomán az oktatási-nevelési rendszer gyökeres tartalmi és szerkezeti átalakulásra szorult. A nemzetközileg elismert tudósok, művészek sorát nevelő magyar gimnáziumok — tanáraik révén — ez önkényuralom közepette is igyekezték megőrizni színvonalukat, és kiválóan képzett diákokat bocsátottak ki falaik közül. Különösen a természettudományok terén, főként fizikában és matematikában tűntek ki a magyar diákok a nemzetközi tanulmányi versenyeken, illetve később a tudományos életben. Világhírűvé vált az Ádám Jenő és Kodály Zoltán zeneszerző, zenepedagógus munkássága nyomán létesült ének- és zeneoktatás, a művészeti, illetve a gyógypedagógiai nevelés hazai rendszere is.

© Bethlen Gábor Alapítvány