magyarsag.lap.hu Beállítás kezdőlapnak Bethlen Gábor Alapítvány

Népmese
Magyar népdalok
Erdő nincsen zöld ág nélkül
Hej, halászok, halászok
Weöres Sándor gyermekdalaiból
Szán megy el az ablakod alatt
Haragosi
Suttog a fenyves
Két vers a kuruc korból
Csinom Palkó
Zöld erdő harmatát
Kölcsey Ferenc: Himnusz
Vörösmarty Mihály: Szózat
Petőfi Sándor
János vitéz
A négyökrös szekér
Nemzeti dal
Arany János
Arany János: Toldi (részlet)
Családi kör
Rege a csodaszarvasról
Gárdonyi Géza: Egri csillagok
Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk
Ady Endre: Szent Margit legendája
József Attila: Perc
Versek az édesanyához
Petőfi Sándor: Füstbement terv
József Attila: Mama
Csoóri Sándor: Anyám fekete rózsa
Dalok karácsonyra
Szent karácsony éjszakáján
Csanádi Imre: Karácsony fája
József Attila: Betlehemi királyok
Magyar irodalom 2. (A. J.)
Janus Pannonius: Pannonia dicsérete
Balassi Bálint: Egy katonaének
Csokonai Vitéz Mihály
A Reményhez
Petőfi Sándor
Szeptember végén
Egy gondolat bánt engemet
Jókai Mór: A kőszívű ember fiai
Vörösmarty Mihály: A vén cigány
Arany János: A walesi bárdok
Mikszáth Kálmán: A néhai bárány
Ady Endre
Szent Margit legendája
A föl-földobott kő
Utálatos, szerelmes nációm
Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig
Babits Mihály: Hazám! Az igazi ország
Füst Milán: A magyarokhoz
József Attila: Bukj föl az árból
Radnóti Miklós: Nem tudhatom
Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról
Nagy László. Ki viszi át a szerelmet , Tűz
Ajánlott olvasmányok és filmek
MAGYAR IRODALOM (A. J.)
Kezdőoldal Fórum Hasznos honlapok Kapcsolódó irodalom Feliratkozás Levelezés Hallgatható
Keresés: „Haza, a magasban” | in English  

Radnóti Miklós: Nem tudhatom
Radnóti Miklós
NEM TUDHATOM

Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály;
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát;
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztítandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg;
és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.
Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.

Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.

(1944)
Radnóti Miklós (1909—1944) műveivel és sorsával egyaránt a magyarság emlékezetébe véste nevét. 1944 őszén munkaszolgálatos rabként lelte halálát: a végső kimerültség állapotában végeztek vele őrei a Győr felől Nyugatra vezető úton.

A mű vallomás a hazáról. Akkor írta Radnóti, amikor az embereket származásuk szerint megkülönböztették egymástól, és a zsidó eredetű magyarokat üldözték. A költő tudta, hogy Magyarország népe nem érez együtt a világháborút kirobbantó náci németekkel és magyar követőikkel. Az üldöztetés ellenére vállalta magyarságát: a magyar költők utódának, Arany János „unokájának” vallotta magát, és nem ingott meg a magyar nép s a haza szeretetében.

A vers fönt és lent, közel és messze ellentétére épül. Arra, hogy miként látja a hazai tájat és embereket a bombázó pilótája a magasból, és miként látja ő, a költő. A pilóta csupán térképről ismeri a tájat: kijelölt célpontokat lát benne, gyárat és laktanyát, amelyet le kell bombáznia. Ezzel szemben a költő gyerekkora óta ismeri és szereti a táj legapróbb részleteit.

Nem veszteget szót a költő a második világháború gonosz erőire, melyek miatt országnak-világnak szenvednie kell. Azt sorolja részletesen, amit félt, mert veszélybe került. Dicséri a gyermekekben megnövő értelmet, amely „világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva, / míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja”. Kimondatlanul vádolja az értelmetlen háborút. A bölcs szeretet hangján zengő vers itt forrósodik fel legjobban. Az utolsó sor fohásza az éjszaka védő „szárnyához” szól, mely eltakarja a hazát a bombázók elől.

A költő a legszemélyesebb emlékeit sorolja fel, amikor számba veszi, hogy neki mi mindent jelent a hazai táj. Radnóti egyik nagy erénye az életszerűség. Érzékeny minden apró rezdülésre, mely az élet féltett szépségét fejezi ki. Kedvesség van a sok gyereket nevelő bakter s a gyár udvarán hempergő házőrző említésében. A park a költő régi szerelme színhelyét idézi, az utca köve pedig iskoláskorát egy maradandó emlékével. Ezekhez képest a pilóta látásmódja szörnyen embertelen és szegényes: ő nem az életet nézi, hanem, hogy mit semmisítsen meg.

A vers dallamossága zeneileg fejezi ki a vers meghatott komolyságát és felelősségérzetét, azt, hogy a költő a személyes sorsához kötve, de saját veszélyeztetettségén túlemelkedve szemléli a világot.

A költemény az elégia műfajába tartozik. Az elégia komoly, borongó hangulatú szemlélődés és emlékezés, amely maradandó tanulságot érlel meg a költőben. Radnóti elégiájában a szemlélődés — a személyes emlékekkel együtt — a haza szeretetében erősít meg: hibáival, bűneivel együtt vállalja a költő a hazát. Mintha Kölcsey Himnuszára visszhangozna:
„Megbünhődte már e nép / A multat s jövendőt.”

© Bethlen Gábor Alapítvány