magyarsag.lap.hu Beállítás kezdőlapnak Bethlen Gábor Alapítvány

Népmese
Magyar népdalok
Erdő nincsen zöld ág nélkül
Hej, halászok, halászok
Weöres Sándor gyermekdalaiból
Szán megy el az ablakod alatt
Haragosi
Suttog a fenyves
Két vers a kuruc korból
Csinom Palkó
Zöld erdő harmatát
Kölcsey Ferenc: Himnusz
Vörösmarty Mihály: Szózat
Petőfi Sándor
János vitéz
A négyökrös szekér
Nemzeti dal
Arany János
Arany János: Toldi (részlet)
Családi kör
Rege a csodaszarvasról
Gárdonyi Géza: Egri csillagok
Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk
Ady Endre: Szent Margit legendája
József Attila: Perc
Versek az édesanyához
Petőfi Sándor: Füstbement terv
József Attila: Mama
Csoóri Sándor: Anyám fekete rózsa
Dalok karácsonyra
Szent karácsony éjszakáján
Csanádi Imre: Karácsony fája
József Attila: Betlehemi királyok
Magyar irodalom 2. (A. J.)
Janus Pannonius: Pannonia dicsérete
Balassi Bálint: Egy katonaének
Csokonai Vitéz Mihály
A Reményhez
Petőfi Sándor
Szeptember végén
Egy gondolat bánt engemet
Jókai Mór: A kőszívű ember fiai
Vörösmarty Mihály: A vén cigány
Arany János: A walesi bárdok
Mikszáth Kálmán: A néhai bárány
Ady Endre
Szent Margit legendája
A föl-földobott kő
Utálatos, szerelmes nációm
Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig
Babits Mihály: Hazám! Az igazi ország
Füst Milán: A magyarokhoz
József Attila: Bukj föl az árból
Radnóti Miklós: Nem tudhatom
Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról
Nagy László. Ki viszi át a szerelmet , Tűz
Ajánlott olvasmányok és filmek
MAGYAR IRODALOM (A. J.)
Kezdőoldal Fórum Hasznos honlapok Kapcsolódó irodalom Feliratkozás Levelezés Hallgatható
Keresés: „Haza, a magasban” | in English  

Szeptember végén
Petőfi Sándor
SZEPTEMBER VÉGÉN

Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,
Még zöldel a nyárfa az ablak előtt,
De látod amottan a téli világot?
Már hó takará el a bérci tetőt.
Még ifju szivemben a lángsugarú nyár
S még benne virít az egész kikelet,
De íme sötét hajam őszbe vegyűl már,
A tél dere már megüté fejemet.

Elhull a virág, eliramlik az élet…
Űlj, hitvesem, űlj az ölembe ide!
Ki most fejedet kebelemre tevéd le,
Holnap nem omolsz-e sirom fölibe?
Oh mondd: ha előbb halok el, tetemimre
Könnyezve borítasz-e szemfödelet?
S rábírhat-e majdan egy ifju szerelme,
Hogy elhagyod érte az én nevemet?

Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt,
Fejfámra sötét lobogóul akaszd,
Én feljövök érte a síri világból
Az éj közepén, s oda leviszem azt,
Letörleni véle könyűimet érted,
Ki könnyeden elfeledéd hivedet,
S e szív sebeit bekötözni, ki téged
Még akkor is, ott is, örökre szeret!

(Koltó, 1847. szeptember)
A Szeptember végén Petőfi szerelmi költészetének kiemelkedő verse. Feleségéhez, Szendrey Júliához írta 1847 szeptemberében, amikor a költő egyik barátjának kastélyában időztek nászútjukon.

Ez a szerelmi vallomás a síron túl is tartó hűség költeménye. A költő föltétlen hűségét vallja meg hitvesének: akkor is szeretni fogja, ha korai halála után asszonya mást választ.

A mű szépsége az évszakok változása és az emberi sors párhuzamában, a vers dallamosságában és a vallomás kifejezőerejében nyilvánul meg.

1. A természeti képek párhuzamot vonnak az emberi élet mulandósága és az évszakok váltakozása között. Az ősz kezdetén a távoli hegycsúcsokat már hó borítja, s a fiatal férj már ősz szálakat vesz észre hajában.

2. A második versszak első sora —Kosztolányi Dezső a legszebb magyar verssornak nevezte — a mulandóság törvényét foglalja költői szavakba. Az élet ugyanúgy elmúlik, ahogy a virág elhervad. Prózában kimondva ez csupán közhely. Ám a költői szó nemcsak megállapít, hanem érzékeltet, sejtet is: maga a vers is iramlik, hatására magunk előtt látjuk a virág elhullását, az élet eliramodását, s érezzük ennek szomorúságát. A szerelmes férfi a beteljesedett boldogságot féltve gondol arra, milyen rövid az élet, ezért vegyül szomorúság az örömébe.

3. A szerelmesek meghitt együttlétét festi elénk a megszólítás: „Űlj, hitvesem, űlj az ölembe ide!” A további rész tűnődés arról, hogy a múló időben miként áll meg a szerelem. Kétség gyötri a férfit: halála után felesége talán majd másnak adja szívét. A vers utolsó sora azonban kimondja vallomását: ő „Még akkor is, ott is, örökre szeret!”. Nem vár feltétlen viszonzást, feltétel nélkül vállalja a hűséget.

Nagy ellentétet érzünk a szerelmesek meghitt együttléte és a férfi által elképzelt „síri világ” között. Ez utóbbit ijesztőnek, fenyegetőnek érezzük. Élet és halál áll szemben egymással.

Az ellentétet végül az örök szerelem eszménye oldja fel. A szerelem az, ami győzhet az időn: túlél minket, túléli a halált.

A vers szépségét, igazságát több mint másfél évszázaddal megírása után is változatlannak érezzük — a műben megörökített szerelem ma is él.

A Szeptember végén a legdallamosabb versek közé tartozik. Az időmértékes verselés jellemzi. Az időmértékes verselés a rövid és hosszú szótagok szabályos váltakozásán alapul. Ritmusegységeit verslábaknak nevezzük. A mű legjellemzőbb verslába az anapesztus, mely két rövid és egy hosszú szótagból áll. Jele: _ _ —. A sorok elején egy spondeus (— —) áll, s a sorokat egy fél versláb zárja. A vers ritmusképletét így írhatjuk le:

Még nyílnak a völgyben a kerti virágok

— — |__ _ — | _ _ —|__—| —

© Bethlen Gábor Alapítvány