magyarsag.lap.hu Beállítás kezdőlapnak Bethlen Gábor Alapítvány

„Árpád jöve magyar néppel”
„A magyarok nyilaitól ments meg Urunk minket”
Az államalapító Szent István
A Szent lovagkirály
A középkori Magyarország első fénykora
Magyarország pusztulása és a második országalapítás
Szentekkel ékes Pannónia
Az utolsó aranyágacska
Az Árpádok utódai: Anjouk a magyar trónon
Zsigmond, a diplomata uralkodó
A törökverő Hunyadi János
A magyar középkor utolsó nagy uralkodója: Hunyadi Mátyás
A Jagellók kora
Az egységes magyar állam bukása: Mohács
A három részre szakadt Magyarország
A hitújítás Magyarországon
A tizenötéves háború és a Bocskai-felkelés
Erdély aranykora
A királyi Magyarország
Katolikus megújulás és ellenreformáció
A török kiűzése és az új ország
A Rákóczi-szabadságharc
Királynő a magyar trónon
A „kalapos király” és a napóleoni háborúk kora
A reformok kora
„Száz vasutat, ezeret!”
Forradalom Pesten
A szabadságharc
Önkény és kiegyezés
A dualizmus kora
Az ezredévtől a világháborúig
A világ lángba borul
Forrongó Magyarország
A trianoni béke és az ország talpra állása
Felemelkedés – de milyen áron?
A második világégés
Demokráciától a diktatúráig
A diktatúra évei
Amikor a világ Magyarországra figyelt
Terror és restauráció
Az új demokrácia születésének első évtizede
MAGYAR TÖRTÉNELEM (H. P.)
Kezdőoldal Fórum Hasznos honlapok Kapcsolódó irodalom Feliratkozás Levelezés Hallgatható
Keresés: „Haza, a magasban” | in English  

Demokráciától a diktatúráig
Magyarország a békeszerződés aláírásáig (1947) formálisan is elvesztette önállóságát. Elvileg a győztes szövetségesek képviselőiből álló terület, a Szövetésges Ellenőrző Bizottság gyakorolata a hatalmat. Gyakorlatilag az országban állomásozó szovjet csapatoké volt az uralom. 1944. december 22-én Debrecenben megalakult az Ideiglenes Nemzeti Kormány. Tagjainak listáját Moszkvába állították össze. Moszkva számára a legfontosabb az volt, hogy a front mögött nyugalom legyen. Ezért a miniszteri posztokat nem csak kommunisták kapták meg. A kormány élére egy katonát, Dálnoki Miklós Béla tábornokot nevezték ki. A földművelésügyi tárcát a kommunista Nagy Imrére bízták. Az új kormány megígérte az ország népének, hogy teljesíti a parasztság évszázados vágyát, és szétosztja közöttük a nagybirtokok földjét. Ez 1945 folyamán teljesült is.

A kormánynak eleget kellett tennie a szovjet vezetés valamennyi óhajának. Ezek közé tartozott a háborúért felelős vezetők megbüntetése. Az erre a célra alakított szervet népbíróságnak hívták. A perek során 147 embert végeztek ki, köztük két törvényesen megválasztott korábbi miniszterelnököt, Imrédy Bélát és Bárdossy Lászlót. Sok ezren börtönbe kerültek. Az ítéleteknek csak egy része volt igazságosnak tekinthető.

A kormány ideiglenes jellegének megszüntetése céljából 1945 telén választásokat tartottak. A szavazatok több mint felét a Független Kisgazdapárt kapta. Vele szemben álltak a baloldali erők: a szociáldemokraták, a Nemzeti Parasztpárt és a megszállók kiszolgálói, a kommunisták. Hiába voltak a mérsékelt kisgazdák többségben, szovjet nyomásra a másik három párttal együtt kellett kormányt alakítaniuk, Tildy Zoltán vezetésével. A kommunisták rátették a kezüket a rendőrségre, s nem sokkal később az ország gazdaságának ellenőrzésére is.

A Kommunista Párt kikényszerítette azt is, hogy a Belügyminisztérium élére Rajk László kerüljön. Rajk igyekezett minden erőt megsemmisíteni, ami pártja útjában állt. Felszámolták a katolikus és protestáns ifjúsági mozgalmakat, betiltották a cserkészetet. Az országon addig soha sem látott infláció söpört végig. Több millió pengőért legfeljebb egy tojást lehetett venni. A folyamatot csak 1946 nyarára sikerült megállítani, amikor megjelent a máig forgalomban lévő új pénz, a forint.

A szovjetek és magyarországi híveik a háború okozta sebekért főleg a németeket okolták. Szövetségeseikkel kötött potsdami egyezményük alapján követelték, hogy a magyar kormány a Magyarországon élő, magát németnek valló lakosságot telepítse ki Németországba. Ez meg is történt, annak ellenére, hogy az érintettek közül nagyon sokan hűek voltak hazánkhoz. Házaikba csakhamar a Felvidékről és a Délvidékről menekülő magyar emberek költöztek.

Délen jugoszláv partizánok ezerszámra gyilkolták a magyarokat. Kegyetlenségükre jellemző, hogy embereket elevenen égettek el, sőt a középkori karóba húzás sem volt ritka. Erre ürügyül a magyar honvédség 1942 elején elkövetett túlkapásai szolgáltak. Ám az akkori eseményekben, szerbek és zsidók meggyilkolásában nem azok az emberek voltak a vétkesek, akiket a partizánok ekkor elpusztítottak.

A Szovjetunióhoz csatolt Kárpátalján élő magyarokra és ruszinokra hasonló sors várt. Százezrével hurcolták a férfiakat és nőket szibériai munkatáborokba. Különösen a görög katolikusokkal akartak leszámolni, akik nem voltak hajlandók a Moszkvának mindenben engedelmeskedő ortodox egyházba átlépni. Romzsa Teodor püspököt, aki az ellenállás jelképe volt, egy megrendezett balesetben akarták megölni. Mivel a főpap túlélte a merényletet, a kórházban méreggel gyilkolták meg. 2001-ben II. János Pál pápa Romzsa püspököt a szentek sorába iktatta.

A csehszlovákiai magyarságra is nehéz évek következtek. Az ország új urai minden ott élő magyart hibásnak tekintettek a háború kirobbanásában. Magyarország délkeleti részein sok szlovák élt, akiket még Mária Terézia telepített le. A háború után Prága igyekezett rávenni ezeket az embereket, hogy költözzenek Csehszlovákiába. Minden önként áttelepülő helyett egy-egy ottani magyar családot kényszeríthettek ugyanis távozásra. Ezt a folyamatot „lakosságcserének” hívták. A helyben maradók egy részét pedig vagonokba zárták, messze földre szállították, ahol a legnehezebb ingyenmunkákra kényszerítették őket. 1948-ig sem ők, sem otthon maradtak nem kapták meg az állampolgárságot, teljesen jogfosztottak voltak.

A magyarok sorsa Romániában átmenetileg jobban alakult. Az első hónapok mészárlásai és rettegése után Moszkva megálljt parancsolt a románoknak. Bukarest is rájött, hogy a majdani béketárgyalásokon hátrányos lesz a számára, ha nem ad kisebb-nagyobb engedményeket a magyaroknak (így például Kolozsváron önálló magyar egyetem létezhetett). Magyarország egyedül Romániától szeretett volna kisebb területet megkapni. A békeszerződés után, az ötvenes években azonban Erdélyben újra teret kapott a magyarellenesség. Különösen a katolikus egyházat üldözték. Márton Áron, Gyulafehérvár főpapja hosszú éveket töltött börtönben. Scheffler János szatmári püspök pedig fogva tartása alatt belehalt a kínzásokba. Vértanúságáért az egyház a boldogok sorában tiszteli.

Az 1947. február 10-én Párizsban aláírt béke megerősítette a trianoni igazságtalan határokat. Területének újbóli megcsonkítása mellett Magyarországnak hatalmas, 300 millió dolláros jóvátételt kellett fizetnie elsősorban a Szovjetunió, kisebbrészt pedig Jugoszlávia és Csehszlovákia számára. A szovjet csapatok „ideiglenesen” az ország területén maradtak. A magyar gazdaság egésze Moszkva ellenőrzése alá került. Szovjet mintára megkezdődött a bankok, gyárak, lakóházak államosítása. Az elvett értékekért kártérítést nem fizettek. A Szovjetunió más formában is beleavatkozott az ország életébe. Utasították a magyar kormányt: ne fogadja el a Marshall-segélyt. Ezt a programot az Amerikai Egyesült Államok kezdeményezte a lerombolt európai országok gazdasági talpraállítása végett.

A békeszerződés aláírása után az éhező és fázó ország igyekezett teljesíteni a jóvátételt, ez azonban szinte lehetetlennek tűnt. Hátuk mögött a szovjetekkel a kommunisták politikai pereket kezdeményeztek ellenfeleik ellen. Mivel a rendőrség a kezükben volt, könnyen „bebizonyíthatták”, hogy a Kisgazdapárt egyes vezetői összeesküvést szőttek. A párt főtitkárát, Kovács Bélát a nyílt utcáról rabolták el szovjet katonák. A Tildy Zoltán után kinevezett Nagy Ferenc miniszterelnök kénytelen volt Svájcba menekülni. A következő kormányfő, Dinnyés Lajos papíron a Kisgazdapárt tagja volt, de a kommunisták minden kívánságának eleget tett. (Dinnyés maga mondta: „Micsoda ország, ahol én lehetek a miniszterelnök.”)

Hogy törvényesítsék hatalmukat, a kommunisták és szövetségeseik kikövetelték, hogy idő előtt, 1947-ben választásokat tartsanak. Azt azonban el akarták kerülni, hogy ismét a kisgazdák vagy a szintén mérsékelten jobboldali Demokrata Néppárt szerezze meg az országgyűlési helyek többségét. Ennek érdekében elhatározták, hogy meghamisítják az eredményeket. A Kommunista Párt hívei többször is leadták szavazataikat. A hamis szavazócédulák színe után ez az esemény a „kékcédulás választás” gúnynevet kapta Magyarországon.

1947 után a Kommunista Párt — élén Rákosi Mátyással — az ország legnagyobb politikai csoportja lett. Rákosi célja a diktatúra, az egypárti uralom megszilárdítása volt. Ennek érdekében a szociáldemokrata pártot beolvasztották, egyesítették a Kommunista Párttal (1948. június). Az új szervezet a Magyar Dolgozók Pártja nevet vette föl. A többi politikai erő ellen hajsza folyt. Vezetőiket külföldre kényszerítették. Barankovics István, a kommunisták után legtöbb szavazatot kapott Demokrata Néppárt vezetője a letartóztatás elől szökött Nyugatra. Tildy Zoltánt, az 1946. február 6-án kikiáltott köztársaság elnökét veje letartóztatásával zsarolták meg. Tildy lemondott, ám hamisan vádolt rokonát ez sem mentette meg a kivégzéstől. Az 1949-es választásokon megteremtették az egypártrendszert. Ezen a választási színjátékon már csak az MDP indult.

A magyarországi eseményekkel nagyjából egy időben Csehszlovákiában, Lengyelországban, Romániában és Bulgáriában is megtörtént a demokrácia felszámolása. Kialakult a magukat szocialistának nevező országok tömbje. A látszólag önálló államok kormányai és kommunista pártjai egyként követték a Szovjetunió parancsszavát. Egyedül Jugoszlávia diktátora, Tito fordult szembe Moszkva akaratával.

© Bethlen Gábor Alapítvány