magyarsag.lap.hu Beállítás kezdőlapnak Bethlen Gábor Alapítvány

„Árpád jöve magyar néppel”
„A magyarok nyilaitól ments meg Urunk minket”
Az államalapító Szent István
A Szent lovagkirály
A középkori Magyarország első fénykora
Magyarország pusztulása és a második országalapítás
Szentekkel ékes Pannónia
Az utolsó aranyágacska
Az Árpádok utódai: Anjouk a magyar trónon
Zsigmond, a diplomata uralkodó
A törökverő Hunyadi János
A magyar középkor utolsó nagy uralkodója: Hunyadi Mátyás
A Jagellók kora
Az egységes magyar állam bukása: Mohács
A három részre szakadt Magyarország
A hitújítás Magyarországon
A tizenötéves háború és a Bocskai-felkelés
Erdély aranykora
A királyi Magyarország
Katolikus megújulás és ellenreformáció
A török kiűzése és az új ország
A Rákóczi-szabadságharc
Királynő a magyar trónon
A „kalapos király” és a napóleoni háborúk kora
A reformok kora
„Száz vasutat, ezeret!”
Forradalom Pesten
A szabadságharc
Önkény és kiegyezés
A dualizmus kora
Az ezredévtől a világháborúig
A világ lángba borul
Forrongó Magyarország
A trianoni béke és az ország talpra állása
Felemelkedés – de milyen áron?
A második világégés
Demokráciától a diktatúráig
A diktatúra évei
Amikor a világ Magyarországra figyelt
Terror és restauráció
Az új demokrácia születésének első évtizede
MAGYAR TÖRTÉNELEM (H. P.)
Kezdőoldal Fórum Hasznos honlapok Kapcsolódó irodalom Feliratkozás Levelezés Hallgatható
Keresés: „Haza, a magasban” | in English  

„Árpád jöve magyar néppel”
Honfoglalás – a Feszty-körképenA magyar nép 895—896 táján érkezett új hazájába, a félkörben hegyekkel övezett Kárpát-medencébe. Annak, hogy útra keltek, komoly oka volt. A besenyők ugyanis háborúba kezdtek ellenük.

Ekkoriban a magyarok az Etelköznek nevezett területen táboroztak. Hogy ez pontosan merre volt, nem tudni. Legvalószínűbb, hogy a mai Ukrajna déli részén, a Dnyeper és a Dnyeszter folyók között terülhetett el. A magyar csapatok innen kiindulva vívták harcaikat a többi harcos nomád néppel. A hatalma teljében lévő Bizánci és Bolgár Birodalom gazdagsága is csábította a harcosokat. Többször is megpróbálkoztak kincseinek megszerzésével. Végül a bolgár cár megelégelte ezt, és a magyar területekre áhítozó besenyőkkel kötött szövetséget.

A magyarok fő erői éppen hadjáraton voltak, amikor a besenyők támadása megindult. A hátrahagyott táborban nők, gyermekek és öregek maradtak. Így a betörő ellenség könnyen győzelmet aratott. A magyarok hozzátartozóit elpusztították, sátraikat, tartalék lovaikat elrabolták. A visszatérő sereg csak a felperzselt maradványokat találta meg. Valószínűleg ez késztette a magyar törzseket arra, hogy Nyugaton keressenek új hazát. A Kárpát-medencét hadjárataikból már jól ismerték. Ekkor tehát úgy döntöttek, hogy ide költöznek.

Az ezt követő eseményeket egy krónikából ismerjük. Szerzője, aki magát P. mesternek nevezte, III. Béla király jegyzője volt. Mivel nevét nem sikerült kideríteni, az írót a történészek Anonymusnak (névtelennek) hívják. Csaknem háromszáz évvel a honfoglalás után élt, beszámolója mégis fontos forrás. Leírja a magyar had útját Oroszországon át. Miután elérték a Kárpátokat és átkeltek rajta, egy ellenséges uralkodó, Salán állta az útjukat. A hét törzs felett parancsnokló Árpád vezér, akit apja, Álmos halála után választottak vezérré, nem ütközött meg vele. Salán ugyanis — megrettenve a magyarok erejétől — elmenekült. Egy későbbi történet, az 13táján írt Képes Krónika Szvatopluknak nevezi az ellenség vezetőjét, akinek Árpád ajándékot küldött. Cserébe a gyönyörű lóért, arany kötőfékért és aranyozott nyeregért csak földet, vizet és füvet kért. A fejedelem csodálkozott a magyarok balgaságán, és beleegyezett a cserébe. Árpád követei elárulták neki: a föld, a víz és a fű az országát jelképezi, vagyis ezt adta oda a magyaroknak.

Akárhogy esett is, a magyarok könnyen el tudták foglalni a Kárpát-medence középső vidékét. A távolabbi területek azonban csak néhány évtized múltán kerültek a kezükre. 900 körül az ország nyugati határa a mai Ausztrián belül húzódott, az Enns folyónál. A magyar népmesék „Óperenciás tengere” is erre a korra emlékeztet. Az ugyanis a kiáradt Felső-Enns, németül Ober-Enns eltorzított változata. Hogy a magyarok előtt itt élő néppel, az avarokkal mi történt, nem tudjuk biztosan. A velük vívott harcoknak semmilyen nyoma nem került elő. Valószínű, hogy még korábban, a pusztító szárazság elől a hegyekbe húzódtak, és ott lassan összeolvadtak a magyarokkal. Lehet azonban az is, hogy békésen éltek együtt a honfoglalókkal, mert azokban a rokonaikra ismertek. Ha ez így volt, akkor az első magyar honfoglalás már jóval korábban, 670 körül, az avarok bejövetelével történt.

A magyarok vándorlása és a honfoglalásA magyar honfoglalás korának nem ez az egyetlen rejtélye. Sok elmélet született a székelyek eredetéről is. Ők ma a Székelyföldön, Erdélyben élnek. Eredetileg azonban körben, a határ mentén mint őrző népek települtek le. Sok történész szerint a székely csoportok török eredetűek voltak, akik a honfoglalás előtt csatlakoztak a magyarsághoz.

A honfoglaló magyarok életéről, hiedelemvilágáról a feltárt sírok árulkodnak. Régen úgy gondolták, hogy a magyarok ősei folyvást vándorlók, nomádok voltak. Valójában ismerték a földművelést is. Sok kiváló ötvössel büszkélkedhettek. Az oldalukon viselt tarsolyaikat borító díszlemezek máig elkápráztatják a szemlélőt. A tarsolylemezeken gyakorta ábrázoltak egy madarat, a turult. Ez a sólyomszerű állat hitük szerint az Árpádok törzsének őse volt.

A díszek között feltűnik a kereszt is. Vándorlása során a magyarság találkozott Krisztusban hívőkkel. Jelképüket felvette a segítő szimbólumok közé. Maguk azonban ekkor még nem tértek át a keresztény hitre. Isteneiket a különböző természeti jelenségekben tisztelték. Valamennyi fölött egy Úr uralkodott, akinek a nevei valószínűleg Atyaisten, Öregisten, Jóisten voltak. Lakóhelye az égben volt. Vele szemben állt az Ördög, föld alatti birodalmával. Képzeletük szerint a földet az éggel és a föld alatti birodalommal az életfa kötötte össze. Úgy gondolták, hogy a halandó ember, aki a középső világ lakója, az életfán eljuthat a másik világba is. Erre a táltosokat tartották alkalmasnak. A táltosok tánccal és énekkel révületbe esve imádkoztak. Az eközben mormolt szövegeket a nép az istenek üzenetének tartotta. A gyógyítás szintén a táltosok feladata volt.


© Bethlen Gábor Alapítvány